Randim, a katasztrófafilm 2: Együtt bénázni szép

Áron és Petra immár három hónapja jártak együtt, és ez az idő elég volt ahhoz, hogy Petra rájöjjön: Áron egy sétáló Murphy-törvény. Minden, ami elromolhat, az Áronnal el is romlik – csak valahogy mindig úgy, hogy az végül vicces legyen.

Vegyük például az első közös főzést. Áron mindenképp spagettit akart főzni Petrának, mondván, hogy „ez az egyetlen étel, amit még nem gyújtott fel életében”. Minden jól indult – egészen addig, míg Petra meg nem kérdezte, hol a só.

– Ott, abban az üvegben – mutatott Áron.
– Ez nem só. Ez cukor.
– Akkor mi a másik üvegben?
– Paprika.

A spagetti végül édes-paprikás ízt kapott, amit Petra csak úgy jellemzett:
– Olyan, mintha egy olasz nagymama összeveszett volna egy magyar bácsival a konyhában.

Másnap közösen elmentek egy piknikre, mert Petra azt mondta, „jó lenne kicsit kiszabadulni a négy fal közül, és egy kicsit nem megenni valamit, amit megbánunk.” Áron lelkesen vállalta a piknikkosár összeállítását.

Két dologról feledkezett meg:

1. A pokrócról.
2. Az ételről.

Így ültek a parkban egy régi sálon, ásványvizet kortyolva, miközben Áron kínosan mosolyogva felajánlotta a kabátja zsebében talált müzliszeletet mint „főfogás”.

Petra csak ennyit mondott:
– Tudod, a gasztronómiai élményeid kicsit… konceptuálisak.

De a legnagyobb kaland a szülinapi vacsora volt. Áron meglepetést szervezett: saját kezűleg készített díszítést, egyedi menüt állított össze, és Petrát elvitte egy különleges helyre – a lakás erkélyére, amit romantikusan feldíszített fényfüzérekkel és gyertyákkal.

Minden tökéletes volt. Kivéve, hogy a szomszéd pont akkor kezdett hegeszteni.

– Ez valami újfajta hangulatvilágítás? – kérdezte Petra, miközben a fények cikáztak az arcán.
– Igen… techno-római romantika – vágta rá Áron.

És Petra ezen nevetett. Úgy nevetett, mint akkor, amikor a leves az ölébe folyt, vagy amikor Áron a könyvtárban véletlenül hangosan köszönt egy szobornak, mert azt hitte, élő ember.

Mert bár Áron mindig bénázott, valahogy mellette sosem volt unalmas. És Petra rájött: lehet, hogy nincs tökéletes randi, de van tökéletes partner a tökéletlen pillanatokhoz.

---

Zárójelenet:
Később, amikor Áron eljegyezte Petrát (egy étteremben, ahol véletlenül letérdelt egy darab borsóra, és a gyűrű majdnem beleesett a levesbe), Petra csak ennyit mondott:

– Egy feltétellel mondok igent.
– Melyik az? – kérdezte Áron, még mindig fájlalva a térdét.
– Soha ne legyél túl tökéletes. Mert akkor unatkoznék.

És így is lett.